Ügyfélszolgálat

Skype (poker.hu)

Blöff !?

Visszatért a PartyPoker hazánkba!



Szavazok

Pot Limit Omaha: Két pár floppolása 2. rész

Adminisztrátor 2014.02.13 18:26
Az előző részben elmagyaráztunk pár számítást és eshetőséget a két pár floppolásáról Omahában, a második részben pedig átvesszük, hogyan lehet kiaknázni a lehetőségeket a két párokból. MuchosPoker

Az előző cikkünkben egy érdekes tesztet végeztettünk el, miszerint vegyünk elő egy pakli kártyát, és osszunk le kilenc játékosnak Omaha handet, majd tegyük ki a flopot is. Nem meglepő módon tonnányi húzó, párok, két párok, sorok, esetleg flössök lettek kiosztva.

A korábbi cikkben feltérképeztük az Omaha dinamikusságát. Rátértünk egy példára is, amikor is Heads Up voltunk az ellenfelünkkel, két párt floppoltunk, de még akkor sem biztos, hogy mi voltunk elől, kivéve, ha az ellenfélnek „csak” húzója volt.

Hogy rendesen felmérjük a kezünk erősségét, számításba kell vennünk az outok számát, amivel ellenfelünk rendelkezhet. A bet365 által szponzorált Omaha stratégiai cikksorozatunk hatodik részében ismét a két párokra helyezzük a hangsúlyt.

Az Equity:

Az equity, azaz a várható érték egy véges dolog, amiből maximum 100 százaléknyit tudunk birtokolni. Egy parti közben több erő is azon munkálkodik, hogy ebből a véges dologból részesedjen. Egyszerűbben kifejezve, ha Te és az ellenfeled egyenlő erősségű lapok birtokában vagytok, akkor mindkettőtöknek 50%-os az equityje.  Ha valamelyikőtök egy pont equityt előnyt szerez, akkor nem titok, hogy a másiknak el kell érnie, hogy azt visszaszerezze.

Tegyük fel, egy pont előnyre tettél szert, akkor az ellenfeled már csak 49%-al rendelkezik, így 51%-49% = 2%, azaz máris két százalékkal több esélyed van.

Ez a koncepció fontos a pókerben, főleg az Omahában, ahol az equity tökéletes ismerete által hatalmas előnyt lehet építeni az ellenfelekkel szemben. Míg Hold’emben az equity-k között hatalmas szakadékok szoktak lenni egyes játékosok handjei között, addig Omahában ezek az equity-k jóval közelebb állnak egymáshoz.

A Blokkerek:

Az egyik legjobb módja, hogy titokban plusz equity-re tegyünk szert, ha blokker kártyákkal kezdünk el operálni. Minél több a blokkered, annál több lesz az equity-d is, azaz minél több a blokkered, az ellenfelednek annál kevesebb equity-je lesz.

Még durvább, ha úgy fogalmazunk, hogy minél több az equity-d a blokker kártyák miatt, az ellenfeled annál inkább fogja rosszul felmérni a saját equity-jét.

A blokkerek egyszerűen csak az ellenfelek lehetséges outjait jelentik. A szemléltetésére itt van két Omaha hand példa, az egyik tartalmaz blokker kártyákat, a másik viszont nem. Nézzük meg, hogy az equity miképpen változik a két hand között.

Flop:

Hand 1:
Hand 2:

Ebben az esetben az első hand két párt csinált flopon, de nincs egyéb húzója. A második hand 13 outos sorhúzóval és egy flösshúzóval is rendelkezik.

Ez a leosztás jól példázza, hogy az első handnek szinte nincs is blokkere, viszont az Omaha kezek legtöbbször összefonódnak, így gyakorlatilag mégis van egy blokkere, mégpedig a . Ha ugyanis a második hand a -lyal csinálná meg a flösst, akkor veszítene a full house ellen.

Ez az egy blokker így lecsökkenti az outjai számát 18-ra, de ennek ellenére is a második hand masszív húzóval rendelkezik, sőt 63,07% az equity-je a potból, míg az egyes számú, két párt floppolt handnek mindössze 36,93% az equity-je jelen pillanatban.

Vegyük ugyanezt a példát, csak most az első handet cseréljük ki erre:

Ezzel a kézzel már vannak blokkereink a flössre és a sorra is, amivel öt pontot nőtt az equity-nk, így már $41,71% az esélyünk a kasszára. Ez a változtatás 10% equity pluszt adott az egyes handet tartogató játékosnak, és bár így is kicsinek tűnik a változás, 36%-ról csak 41%-ra nőtt. Képzeljük el viszont, mi lenne, ha a bank növelne 5%-ot a hitelünk kamatlábán (hatalmas felháborodás törne ki), míg ez a blokkerekkel teli változás hosszútávon BB-k tízezreit nyeri meg majd nekünk.

A Redraw:

A blokkernél is jóval nagyobb erőt képvisel a redraw. Ha kicseréljük az első handben a káró dámát -ra (ami az első handnek nagyobb flösshúzót eredményez), akkor máris egy erős redraw-val rendelkezünk.

Mivel az első handnek nem kell fejlődni ahhoz, hogy megnyerje a kasszát, mindössze meg kell akadályoznia, hogy a második hand fejlődjön. Ebből a szempontból így irreleváns, hogy a későbbi utcákon leesik-e a flöss. Ennek értelmében a redraw nem jelent mást, mint szuperblokkert.

Az, hogy a is a kezedben van, azzal nem eggyel nőtt a blokkereid száma, hanem gyakorlatilag innentől az összes flösskártyát blokálod, így a jelen pillanatban olyan erős, mintha hét darab blokker kártya lenne a kezedben.

Konklúzió:

Amikor két párra tekintesz le flopon, akkor rendkívül nagy az esélye annak, hogy hátul vagy az equity-ket tekintve, hacsak nem rendelkezel blokkerekkel, vagy redraw-kkal. Omaha az egy olyan játék, mely leginkább turnön és riveren dől el, így a te célod az, hogy flop után jól játszd meg a kezedet a további utcákon is.

Ezek alapján a húzókra, blokkerekre és redraw-kra kell hajtanod, valamint el kell jutnod arra a pontra, hogy megértsd mennyire is fontos az equity az Omahában. Bár ez a tanulási folyamat elején még kusza lehet egy kezdő Omahás számára, mindenki, aki komolyan veszi a tanulást, el fog jutni arra a pontra, amikor olyakat fog mondani, mint például: „Nálam volt a nut flöss redraw és egy blokker a straight flössre is.”

Ha sikeres akarsz lenni Omahában, akkor rendkívül erős húzójátékra lesz szükséged. Olyan kezeket játssz meg, amivel valószínűsíthetőleg elől leszel a riveren, függetlenül attól, hogy flopon hol álltál. Végezetül érdemes megyjegyezni, hogy a „meztelen” két párok (amik nem rendelkeznek sem blokkerel, sem redraw-val), nagyon ritkán fognak csak kitartani a parti végéig.

bet365 által szponzorált hatodik Omaha stratégiai cikkből levonhatjuk tehát azt a következtetést, hogy még ha két párt is floppolunk, nem biztos, hogy azok kitartanak egészen a riverig is. Jó, ha van a kezünkben blokker kártya, még jobb, ha redraw-val is rendelkezünk. A legfontosabb tanulság viszont talán az, hogy megértsük, az Omaha mekkora veszélyeket hordoz magában, és hogy nincs kész kéz egészen a river lecsapásáig.

Tesztelt póker termek

Póker fórum Legfrissebb

BUY DRIVERS LICENSE, PASSPORT ,ID CARD,... Megnézem
Vásárolni az eredeti és a hamis jogosítvány, útlevél... Megnézem
Vásárolni az eredeti és a hamis jogosítvány, útlevél... Megnézem
Vásárolni az eredeti és a hamis jogosítvány, útlevél... Megnézem
Vásárolni az eredeti és a hamis jogosítvány, útlevél... Megnézem

Póker blog Legfrissebb

Bambuljuk a tévét, ömlik a fejünkre a reklám.... Megnézem
2012 óta pókerezem MTT versenyeken szoktam indulni!!!! Megnézem
Ha a saját fogadó karriered sarkalatos kérdéseire keresed a... Megnézem
Reális körülmények között nem várható el, hogy minden... Megnézem

Kiemelt stratégiák

Poker.hu Hírlevél

Felíratkozom
Leíratkozom