Ügyfélszolgálat

Skype (poker.hu)

Blöff !?

Visszatért a PartyPoker hazánkba!



Szavazok

Bulvár Póker hírek

Jason Mercier pókeres álomesküvője

A pókerprofi Jason Mercier a minap megnősül, a szintén pókeres hölgyet, Natasha Barbourt vette el.

Nyáron kérte meg barátnője, Natasha Barbour kezét a Team PokerStars pro Jason Mercier, mégpedig nem is akármilyen körülmények között, a hölgy éppen a WSOP Event 59 döntő asztalán szerepelt, ahol a harmadik helyet szerezte meg.

Jason Mercier eljegyzi barátnőjét

A kiesését követően Mercier odarohant a hölgyhöz, aki alighanem arra számított, párja majd vigasztalni fogja a kiesés miatt, Mercier ennél azonban továbbgondolta a dolgokat, letérdelt elé és megkérte a kezét.

Jason Mercier és Natasha Barbour

Barbour természetesen azonnal igent mondott, az esküvőt pedig november 20-án tartották Miamiban, ahol olyan vendégek voltak hivatalosak, mint Daniel Negreanu, Liv Boeree, Igor Kurganov és Mustapha Kanit.

Jason Mercier és Natasha Barbour esküvője

A libanoni származású hölgy is szép sikereket ért már el, többek közt van egy WSOP második helye is, az még 2015-ből, összesen pedig több mint 1,1 millió dollár van a neve mellett.

Jason Mercier és Natasha Barbour esküvője

Mostantól egy párként grindolják a versenyeket, és gyűjtik a pénzt a családi kasszába.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
Nem vagy még tag? A jobb felső sarokban 1 perc alatt regisztrálhatsz!

Tesztelt póker termek

Póker fórum Legfrissebb

BUY DRIVERS LICENSE, PASSPORT ,ID CARD,... Megnézem
Vásárolni az eredeti és a hamis jogosítvány, útlevél... Megnézem
Vásárolni az eredeti és a hamis jogosítvány, útlevél... Megnézem
Vásárolni az eredeti és a hamis jogosítvány, útlevél... Megnézem
Vásárolni az eredeti és a hamis jogosítvány, útlevél... Megnézem

Póker blog Legfrissebb

Bambuljuk a tévét, ömlik a fejünkre a reklám.... Megnézem
2012 óta pókerezem MTT versenyeken szoktam indulni!!!! Megnézem
Ha a saját fogadó karriered sarkalatos kérdéseire keresed a... Megnézem
Reális körülmények között nem várható el, hogy minden... Megnézem

Kiemelt stratégiák

Poker.hu Hírlevél

Felíratkozom
Leíratkozom